Érik Trump elnöksége?
Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje megelőzte Hillary Clintont, a demokrata elnökjelöltség várományosát a CNN hírcsatorna hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint.
Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje megelőzte Hillary Clintont, a demokrata elnökjelöltség várományosát a CNN hírcsatorna hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint.
Balról előz a Republikánus Párt az amerikai elnökválasztáson azzal, hogy az 1933-as Glass-Steagall törvény újbóli bevezetése mellett tették le a voksukat a clevelandi nagygyűlésükön. A törvény lényegében megköveteli a bankoktól, hogy a kockázatos, értékpapír-kereskedési üzletágukat leválasszák a pénzintézetek a hagyományos, kereskedelmi banki águkról; ennek eredményeképpen a hat legnagyobb amerikai bankot gyakorlatilag szét kellene törni. A lépéssel a republikánusok Bernie Sanders demokrata elnökjelölt nagy álmát valósíthatják meg, aki mióta kiesett, Clinton mellett tette le a voksát.
A republikánusok elnökjelöltjének, Donald Trumpnak a kereskedelmet korlátozó javaslatai károsak lehetnek az egész világgazdaságra - figyelmeztetett a Financial Timesnak adott interjújában Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója.
A Bitcoinnal történő tranzakciók volumene megháromszorozódhat, ahogy egyre nagyobb esély van arra, hogy Donald Trump elnök lesz - írja a CNBC egy piaci tanulmányra hivatkozva.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki meg akarta ölni Donald Trumpot, a republikánusok várható elnökjelöltjét a szombati Las Vegas-i nagygyűlésén - közölte az NBC televízió és több amerikai hírforrás az amerikai titkosszolgálatra hivatkozva helyi idő szerint hétfőn. A 19 éves Michael Steven Sandford ellen hétfőn emeltek vádat egy nevadai szövetségi bíróságon.
Régen a saját párttársai is irtóztak a gondolattól, hogy Donald Trumpból elnök lehet, most már nemcsak ők támogatják az ingatlanmogult, hanem a Wall Street-i bankár-milliárdosok is kezdenek egyre inkább megbarátkozni az elnökjelölttel - írja a New York Times.
Richard Armitage amerikai republikánus politikus, Ronald Reagan, majd George W. Bush kormányainak egyik magas rangú tagja bejelentette, hogy a demokrata Hillary Clinton elnökké választását fogja támogatni, ha a republikánusok elnökjelöltje Donald Trump marad. Személyében a legmagasabb rangú, nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó republikánus politikus állt ki nyíltan a demokraták valószínű elnökjelöltje mellett.
Orosz hackerek behatoltak a Demokrata Országos Bizottság (a párt vezető szerve) számítógépes adatbázisába és fontos információkat tulajdonítottak el - állította internetes kiadásában kedden a The Washington Post.
Az amerikai elnökválasztás, valamint a globalizáció és a populizmus gazdasági hatásairól beszélt Joe Andrew, a Dentons ügyvédi iroda globális elnöke és az amerikai Demokrata Párt korábbi országos elnöke, a HVCA és a Portfolio közös szervezésű CEE Private Equity, Venture Capital and Corporate Finance 2016 konferenciájának nyitóelőadásán. Szerinte téves az az elképzelés, miszerint az amerikai elnökválasztás negatív hatással lenne a világgazdaságra, sőt, igazából sokkal nagyobb hatása van a GDP-re a nacionalizmusnak és a terrorizmusnak. Előadásának végén azt is elárulta, szerinte ki lesz az USA következő elnöke.
Az első eredmények alapján New Jerseyben, Dél-Dakotában és Új-Mexikóban Hillary Clinton, Észak-Dakotában Bernie Sanders nyert kedden a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül. A nap folyamán az Egyesült Államok hat államában tartottak előválasztásokat, s a többi négy államban is Clinton győzelmét jelezték az első felmérések. Brooklyni beszédében a volt külügyminiszter a demokraták elnökjelöltjének nyilvánította magát.
Hillary Clinton, az amerikai demokraták esélyes elnökjelöltje több mint tíz százalékkal vezet Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje előtt a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint. Közben Clinton szombaton is jelölőgyűlést nyert, így pártján belül még inkább elhúzott Bernie Sanders előtt. Sanders azonban még szombaton is azt fejtegette, hogy pártjában a versengés még nem lefutott és nem egyértelmű, hogy Hillary Clinton lesz az elnökjelölt.
Meghaladja a 10 milliárd dollárt az a vagyontömeg, amelyet Donald Trump bevallott a hivatalos anyagban, amelyet most kellett leadnia a szövetségi választási bizottságnak - jelezte büszkén a republikánusok elnökjelölt várományosa.
Szoros győzelmet aratott a kedden tartott demokrata párti előválasztáson Hillary Clinton volt külügyminiszter Kentucky államban, Oregonban viszont - szintén szoros küzdelemben - kikapott.
Régóta várt találkozót tartottak Washingtonban csütörtökön: Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje a kongresszusi republikánus vezetőkkel, köztük a New York-i milliárdos jelöltségét eddig mereven elutasító Paul Ryan házelnökkel egyeztetett annak érdekében, hogy egységet teremtsenek a pártban. A felek előrelépésként értékelték a megbeszélést.
Novemberben elnökválasztás lesz Amerikában, ami egyesek szerint történelmi jelentőségű lehet, demokrata, illetve republikánus győzelem esetén ugyanis merőben más lehet az amerikai olajtermelés pályája. Míg az előbbinél napi félmillió hordóval csökkenhet, addig az utóbbinál ugyanennyivel emelkedhet a termelés szintje. A különbség napi 1 millió hordó, ami nagyon is jelentős.
A papírforma igazolódott a keddi előválasztásokon: Nyugat-Virginiában és Nebraska szövetségi államban a republikánus oldalon a New York-i üzletember, Donald Trump győzött, míg a demokratáknál Bernie Sanders vermonti szenátor felülkerekedett Hillary Clintonon.
A várható republikánus elnökjelölt, Donald Trump - aki azzal dicsekedett korábban, hogy maga finanszírozta a választási kampányát - az országos választásokhoz már adományokat fog gyűjteni, valamint választott egy veterán alapkezelőt is arra, hogy az elnökválasztásának pénzügyeit menedzselje - írja a CNBC.
Prevost nem volt kifejezetten esélyes, nagyon kevesen fogadtak rá.
Várhatóan többen is követik majd a példájukat.
Obszcén, diszkriminatív és elutasító.
Szerintük megváltozott a helyzet.
Úgy néz ki, mégsem zárult le a béketeremtés.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?